Körösszegapáti: hagyomány és megújulás

Körösszegapáti: hagyomány és megújulás
2023.01.29.

A kis bihari település megannyi nagy program kezdeményezője volt az elmúlt években. Elég, ha csak az Apáti Ízek Kereskedőház Kft. által üzemeltetett, 99 millió forintos kormányzati támogatás segítségével 2020-ban átadott üzletre gondolunk, ami megnyitása óta három főállású munkatársat foglalkoztat és a helyi termékek mellett a környező településeken előállított árukat is forgalmaz.

2023. január 23-én Körösszegapátiba érkezett a Ne élj üvegházban! program nyitórendezvénye, amely nem a hagyományokkal, sokkal inkább a jelen és a jövő mindenkit érintő ökológiai problémájára, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenésére és a megoldás egyik módjára, az elektromos közlekedés fontosságára hívta fel a figyelmet.

 

 

 

 

 

 

koros_nyito_1

A megjelenteket Pintye Edit alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte a Városok, Falvak Szövetségével régóta fennálló kiváló kapcsolatot, ami számos településközi program megvalósulásában öltött testet. A mostani rendezvénysorozat is ennek köszönhetően jött létre, ami egyben azt is jelzi, hogy a település vezetése elkötelezett az együttműködések nyújtotta fejlődés mellett. Elmondta, hogy különösen fontosnak tartja, hogy az elektromos meghajtású járművek minél szélesebb körben ismertté és közismertté váljanak, hiszen ez az első lépés azok megvásárlása és használata felé.

koros_nyito_5

Hajdu Imre programkoordinátor kiemelte, hogy a nyolc települést érintő rendezvénysorozat első állomása Körösszegapáti, de a Berettyóújfalu, Mikepércs, Hajdúnánás, Nádudvar, Páta, Kőszeg és Kisújszállás is a programalkotó települések között található. Az elektromobilitást fókuszba állító szemléletformáló kampány helyszínein két-két alkalommal konferenciát, illetve a témát bemutató interaktív foglalkozást szerveznek. Az erre az alkalomra fejlesztett számítógépes játékok a program honlapján (www.okosankozlekedj.hu) is kipróbálhatók. Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával zajló program leginkább látványos része pedig a településeknek használatba adott elektromos meghajtású haszongépjármű lesz, amit az önkormányzatok a szociális ellátás, az oktatás vagy a kommunális feladatok ellátása terén tudnak majd hasznosítani.

 

Vissza